Kérd és... igyekszünk

2019-01-10

Az a helyzet, hogy köszönjük. Köszönjük, hogy kitöltötték a kérdőíveket az info pultnál, még akkor is ha 30 fok volt és ezek, khm... nem voltak éppen rövidek. Cserébe mi is molyoltunk rajtuk jó sokat, hogy 2019-ben olyan fesztivállal várjunk Titeket, amire igazán vágytok.

Persze megtartottunk mindent, amit szerettek, szeretünk az Evernessben, de a hozzászólásaitok nyomán a változások is beépültek.
Például sokkal átláthatóbb programkínálattal készülünk. Így nem lesz az az érzésetek, hogy szívetek szerint egyszerre lennétek a huszonegy helyszínen, és ha ez nem sikerülne, esetleg lemaradtok valamiről. Kevesebb, de sokkal nagyobb helyszínt álmodtunk meg, csodás fedéssel, egyedi dekorációval – szeretni fogjátok.
Minden korábbinál nagyobb szabású jógaprogramot tervezünk a Balaton partjára, mert... megérdemeljük és mert olyan sokféle jógairányzat létezik, mi pedig még mindig nagyon kíváncsi természetűek vagyunk.

És még sok-sok újdonság vár majd Titeket, melyekről időről-időre igyekszünk itt a blogban beszámolni.

Ha szeretnél a továbbiakban is segíteni nekünk a fejlődésben, összeállítottunk két kérdőívet, egyiket azoknak, akik már voltak nálunk, a másikat azoknak, akik eddig csak hallottak rólunk.
Elképzeléseiddel, ötleteiddel és tapasztalataiddal hozzájárulhatsz ahhoz, hogy még felejthetetlenebb élményt nyújthassunk számodra!
 

MÁR FESZTIVÁLOZTAM VELETEK

Ha már jártál az Everness Fesztiválon, kérünk, ezt az űrlapot töltsd ki!

MÉG NEM JÁRTAM NÁLATOK
 

Ha még nem jártál az Everness Fesztiválon, kérünk, ezt az űrlapot töltsd ki!

 

logo